Iskolai rendőrt, iskolai pszichológust? Nem: Iskolai jogvédőt!

Az iskolában csúfolódás, megalázás vagy fizikai erőszak áldozatává váló gyerek érzi, hogy vele igazságtalanság történt, és azt is, hogy nincs kihez fordulnia ez ügyben. A tanárok, szülők jó esetben meghallgatják, majd olyan okos tanácsokat adnak, hogy kerülje a gyerek a konfrontációt az őt bántó gyerekekkel, ne figyeljen oda, ha sértegetik, fusson el, stb.

Mivel manapság nincsenek valódi szankciók az iskolákban, csak a kirívóan durva esetekben, ezért a gyerekeknek de facto joga van szekálni, megalázni, megverni a kisebbet, gyengébbet. Ezzel némi sikerélményhez juthatnak azok, akiket otthon talán hasonló módon bántanak, de normális családi háttér mellett is jóleső érzés lehet hülyéskedni a kisebbekkel, poén a haverok előtt szívatni másokat.

Másrészt pedig a háttérben egy ősi ösztön dolgozik, ami a törzsi hierarchiában minél kedvezőbb pozíció elfoglalására ösztönöz. Menők kontra lúzerek.

Pedig nagyon egyszerű lenne a megoldás: Egy vonatkozó törvény; alapja valami iskolai szabályzatnak, kifüggesztve a falon, hogy, aki erőszakosan viselkedik, bánt másokat, arra nem intő, vagy figyelmeztetés vonatkozik, hanem olyan szankció, hogy legközelebb kétszer is meggondolja, mit tesz. És az áldozatoknak lehessen hova fordulniuk; nem kell feltétlenül egy felnőttnek egész nap az iskolában lennie, egy hét alatt 10 iskolában is tarthatna fogadó órákat, ahol meghallgatná a panaszosokat, figyelmeztetné, és bocsánatkérésre kötelezné az elkövetőket (minden esetben!), előadást tartana az osztálytermekben, arról, hogy „bánj úgy embertársaiddal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak”. Visszaeső bántalmazók esetében pedig megfelelő vizsgálat lefolytatása után jöhetnének a súlyosabb retorziók: a szülők figyelmeztetése egy feljelentés vagy per lehetőségére az áldozatok részéről, illetve az ilyen akciókat elkövető gyerekek egy-két hetes beutalása egy állami nevelő intézménybe. Legvégső esetben pedig az iskolából való eltávolítás. Tudomásul kell venni, hogy vannak nehezen kezelhető, beilleszkedni képtelen, vagy szépen mondva „speciális nevelési igényű” gyerekek, akiknek az asszociális magatartásukért leggyakrabban a szüleik a felelősek, ezért én nem tartanám elvetendőnek a szülők büntetését sem.

Hogy ez igazából a tanárok és az igazgató feladata lenne? Manapság az alulfizetett, túlhajszolt pedagógusoknak nincs idejük, eszközük, sem kedvük fellépni a kisebb zaklatások ellen, ezekről nem is értesülnek gyakran, mert a gyerekek tudják, hogy hiába fordulnának hozzájuk, segítség helyett lehet, hogy még durvább zaklatásban lenne részük.

Igazából ennek az iskolai jogvédőnek természetesen nem kellene jogász végzettségűnek lennie, és semmi szükség a gyermekpszichológiai végzettségre sem. Inkább olyan lenne, mint egy külsős, független, szaktárgy nélküli tanár, nagyon fontos feladatokkal: az iskolai zaklatások elleni fellépés, a gyerekek tájékoztatása a mindenkit megillető jogaikról, a felnövekvő generációk védelme a lelki sérülésektől, a társadalmi normák szerinti viselkedésre való szocializálás. És talán néhány fiatal életét is megmentené egy ilyen segítő szolgálat.

Ha a gyerekeknek lenne választójoguk, azt hiszem egy ilyen törvény meghozatala lenne a legfontosabb követelésük. A jogvédő ajtajára pedig ez lenne kiírva:

Ne hagyd, hogy bántsanak, fordulj az iskolai jogvédőhöz, élj a jogaiddal!