Foci

Az én gyerekkoromban minden gyerek focizott. Az órák közötti szünetekben, délután, az iskola udvarán, a napköziben, a játszótéren, az utcán. (mármint a fiúk) Nálunk a hegyvidéken nem volt rendes focipálya a közelben, mert drágák voltak a telkek, és nem voltak sík részek. (Bár a TF-nek volt rendes pályája, oda nem mehetett be bárki kölke). Itt az erdős, lejtős zöldövezetben épült lakótelep félén volt egy játszótér, ahol sokat fociztunk, és ami szerintem a világ legfurcsább focipályája volt, mert 1. Nem négyszög alakú volt, hanem ellipszis. 2. A kapuk nem egymással szemben helyezkedtek el, csak nagyjából, és igazából csak két út volt, a játszótér két bejárata. 3. a pálya oldalirányban lejtett. 4. Különböző tereptárgyakat kellett kerülgetni, úgymint gömb-mászóka, rakéta-mászóka, ping-pong asztal. 5. A pálya talaja kavics volt. Nem mellesleg, ha valaki nagyon kirúgta a labdát a pályáról, akkor az egyszerűen nekiállt legurulni a hegyről, percekig tartott, míg visszahoztuk. (egy-két buszmegállónyit lerohanni 2 perc, vissza 10 perc) A könnyebb érthetőség kedvéért lerajzolom a „focipályát”:

Azután már felsős koromban elkészült egy betonozott parkoló, ahol sokkal jobbak voltak a feltételek, sőt kapukat is felállítottak. Én imádtam focizni, jó is voltam benne, ami nem meglepő, hiszen mindennap játszottam. Sajnos szüleim nem támogatták, hogy versenyszerűen kipróbáljam magam, így 16 éves koromban tudtam először egy csapathoz leigazolni. Az egyesület Budapest másik felén volt, egy-egy órát kellett buszoznom edzésre és vissza, de a nagyobb baj az volt, hogy szörnyen proli kis csapat volt, a fővárosi közterület tisztító vállalat junior csapata, ahol az eredmény vagy a tudás nem számított, az volt a lényeg, hogy a kollektíva gyerekeinek játékot biztosítson. Én így csak cserejátékos lehettem. Fél év alatt – ha jól emlékszem - egyetlen meccset nyertünk – az utolsót, ahol kivételesen kezdő lehettem. (És gólt is rúgtam) Ez a protekcionista hozzáállás, ami a versenyképességet inkább büntette, mint támogatta volna, eléggé általános volt akkoriban, és ami azt illeti, sajnos ma is az. (Ezért tart ott a magyar foci, ahol a gazdaság is: a béka segge alatt) Szóval elment a kedvem a focitól, a grundra lejáró gyerekek is már csak dumálni jártak inkább, a számítógépes játékokat kedvelték, a nyolcvanas évek végén a focinak Magyarországon leáldozott.