Orbán beszéde után nyilvánvaló

– hogy „minden állat egyenlő, de a disznók egyenlőbbek”. Az elképesztő csúsztatások, hazugságok és önfényezés mellett elhangzik itt némi őszinte gondolat is, amiből kiderül, hogy nem azért lopnak, csalnak és hazudnak, hogy minél több vagyont halmozzanak fel, az csak afféle biztosíték. A lényeg, az önbecsülésük, saját fontosságuk tudata, „munkájuk” jelentősnek tűnése, történelmi szereplővé válás. (Ők szerényen szolgálatnak nevezik nemzetromboló tevékenységüket, sőt elhangzik az alázat és az együttműködés szó is:)). Nekem, mint nem igazhívő fideszesnek, inkább az jön át, hogy minden ember egyenlő, de vannak értékes emberek, akikre nagy felelősség hárul, és akik megérdemlik az előjogokat, a kimagasló bérezést, és a kiváló üzleti lehetőségeket. Mivel ők döntenek a közpénzek elosztásáról, a beruházásokról, szinte feljogosítva érzik magukat, hogy pozíciójukat kihasználva gazdagodjanak családjuk vagy strómanjaik révén. (Fontosságukat szimbolikusan is szeretnék érezni és jelezni, munkahelyük királyi palotába való költöztetésével, amire nem sajnálnak elkölteni kb. 200 milliárd Ft közpénzt.)

DE BASSZÁK MEG, NE AZ ÉN PÉNZEMBŐL LEGYENEK FONTOSAK ÉS JELENTŐSEK! Fontos és jelentős az orvos és az ápolónő munkája, a munkát teremtő – és nem közpénzen hízó - vállalkozóké, meg a tanároké, és mindazoké, akik befizetnek a közösbe. De Ezek csak kivesznek. ANNYIRA FONTOSAK, MINT BOLHÁK A KUTYÁNAK. Aljas módon kihasználják, hogy a szavazók nagy része kiszolgáltatott az államnak, és nem törődnek vele, hogy akik valóban fontosak lennének, azok elhagyják az országot, oda mennek, ahol megbecsülik őket, és nem jobbágyként vagy gyerekként kezelik őket. A század végére a magyarság lélekszáma jelentősen le fog csökkenni, a gazdaság a béka segge alatt lesz, a kultúra dettó. Ez valóban jelentős eredmény a jelenlegi elittől. Remélem úgy fognak emlékezni rájuk, ahogy megérdemlik.

„Az köt és az tart össze bennünket, hogy mi e nélkül az életünket viselhetetlenül könnyűnek, légneműnek, vagyis lényegtelennek éreznénk. Súlytalan élet lenne, amely egyre megy, nem oszt, nem szoroz, tizenkettő egy tucat, pontosabban: egy a hétmilliárdból. Mi azonban azt gondoljuk az életünkről, hogy jelentős, hogy súlyos, egyedi, megismételhetetlen, ezért a világ számára nélkülözhetetlen. Olyan élet, amelyen fontos dolgok sorsa fordulhat meg. Igen, mi itt, a Fideszben azt gondoljuk – habár valamiféle férfias szemérem miatt nem szoktunk beszélni róla, s talán kétévente egyszer megengedhetjük magunknak –, hogy életünk súlyát, értelmét és fontosságát a szolgálat, a nálunknál fontosabb dolgok szolgálata adja.” (Család, Haza, Isten országa)