2010. január 10., vasárnap

A 22-ES CSAPDÁJÁBAN MAGYARORSZÁG II.

Milyen alapon várják el az emberek, hogy őket foglalkoztassák? Hogy valaki alkalmazásba kerüljön az két módon lehetséges: olyan szakmai vagy egyéb tudással, képességgel rendelkezik, amivel vállalkozóként is megélne; vagy megfelelő ismeretséggel, protekcióval rendelkezik. A közszférában természetesen csak a második feltétel szükséges, a szakmai tudás inkább hátrány, hiszen a többi ott dolgozót ez zavarhatja. Ilyen esetben az alkalmazottnak rejtegetnie kell tudását, hozzáértését, amíg nem kerít magának egy vezető beosztású patrónust.

Mivel azonban nem dolgozhat mindenki a közszférában, a legtöbben kénytelenek olyan szaktudást szerezni, amivel a versenyszférában is kaphatnak állást. Illetve a legtöbben azzal versenyeznek, hogy megalázóan alacsony bérért elvállalnak komoly szaktudást nem igénylő, betanított munkákat. Az ő helyzetük a legrosszabb, hiszen bármikor pótolhatóak. Manapság csak a munkaképes lakosság fele dolgozik állásban, és a jövőben sem várható növekedés. Mivel a versenyszféra dolgozóinak kell eltartaniuk a nem dolgozókat, valamint a közszférában dolgozókat is, ezért iszonyú adóterheket fizetnek, a megtermelt munkájuk ellenértékének kétharmadát az állam elveszi tőlük.
A versenyszférában tehát a munkaadóknak csak olyanokat érdemes alkalmazni, akiknek a munkája kétszer annyit ér, mint amennyit neki fizetnek. (az egyharmad az ÁFA és egyéb adók figyelembevételével jön ki.) Persze van a versenyszférának egy illegális része is: a feketegazdaság. Az itt dolgozók pontosan annyit kapnak kézhez, amennyit a munkájuk a munkaadójuknak ér, és csak alkalmi munkákat lehet vállalni. A feketegazdaságban dolgozókat nem lehet bevonni az adófizetők körébe, mert annyiért nem dolgoznának, amennyi az adók levonása után maradna a bérükből.
Bár az adóterhek csökkentésével elvileg növekedhetne a foglalkoztatottság a versenyszférában, a kieső bevételek miatt tömegeket kéne elbocsátani a közszférából. A segélyekre is kevesebb pénz jutna, ami éhséglázadásokhoz vezetne. Az állami cégek, intézmények pedig csődbe mennének.
Ez a forgatókönyv azonban nem következhet be, mivel ezen állami cégek, intézmények dolgozói közeli kapcsolatban vannak a mindenkori állami vezetéssel, így képesek megakadályozni az érdekeiket sértő döntéseket. Most mindenki azt kérdezi, hogy lehet, hogy így elkúrta Magyarország az elmúlt 20 évet, és vajon milyen változások lesznek?
Lássuk be kényszerpályán vagyunk, a 22-es csapdájában. SEMMILYEN VÁLTOZÁSOK NEM LESZNEK.

A 22-ES CSAPDÁJÁBAN MAGYARORSZÁG I.

1. A választópolgárok nagyobb része nem fizet adót, viszont élvezi a szociális juttatásokat, úgymint ingyenes egészségügyi ellátás, oktatás, segélyek, stb.
2. A nyugdíjak a költségvetés 20 %-át elviszik, és bár a nyugdíjasok (többnyire) a saját egykori befizetéseiket kéne, hogy visszakapják, azt valójában már régen elköltötte az állam a saját működésére.
3. Az állami szervek saját fenntartásukra a GDP nagyobb hányadát fordítják, mint ami szükséges lenne, az ott dolgozó emberek szintén választók.
4. Mivel semmilyen kormány nem akar szembe menni a választók többségével, ezért nem merik lefaragni se a szociális kiadásokat, se az adminisztrációs költségeket. Egy ilyen lépés a kormány bukásához vezetne. Így viszont minden évben jelentős költségvetési hiány jelentkezik, amit az állami tulajdon fokozatos eladásából, illetve hitelek felvételével pótol a kormány. Az eladósodottság azonban további terheket ró a költségvetésre.
5. Azok a polgárok viszont, akik a produktív szférában dolgoznak, nem nézik jó szemmel, hogy jövedelmeiknek nagyobbik részét elveszik tőlük adók formájában.
6. Az elöregedő társadalom miatti növekvő nyugdíjterhek, valamint a felvett hitelek törlesztése miatt az adókat, járulékokat a jövőben sem lehet csökkenteni. A képzett fiatalok előtt több perspektíva nyílhat meg külföldön, mint itthon. A kivándorlók adóbefizetései szintén hiányoznak majd az államkasszából.
7. Az állami (önkormányzati) vezetésben jelenlévő jelentős korrupció, és a politikai elit bizalmi válsága nem ösztönzi a polgárokat becsületes adófizetésre, sőt egyeseknek még dolgozni sem éri meg legálisan, ha egyszer több jövedelmük származik segélyből és illegális munkából.
8. A foglalkoztatottság jelentős növelése nélkül nem várható a gazdaság talpraállása. De széleskörű társadalmi összefogás is szükséges lenne, olyan, ami csak természeti katasztrófák, háborúk, vagy forradalmak után szokott előfordulni.
9. De az is lehet, hogy elég lenne, ha a társadalmat megosztó (és azon élősködő) politikai pártokat megszűntetnék, ezt azonban nem lehet elvárni azok vezetőitől, hiszen ők meg vannak győződve róla, hogy (legalábbis részben) a választók érdekeit képviselik. A pártok olyan emberek szövetségei, akiknek anyagi vagy más előnyök megszerzése a céljuk a többiek rovására.