A közösségek felbomlása, fajunk viselkedésének változása

A közösségek felbomlása, ami az elmúlt században a fogyasztói társadalom kialakulásával indult, logikusan következik abból, hogy már nem kell összefogni az élelem megszerzéséért, megvédéséért, illetve, hogy megszűnt a nők anyagi és „szaporodásbéli“ kiszolgáltatottsága. Ez óriási társadalmi változást jelentett, és - véleményem szerint - legfőbb oka a jelenleg tapasztalható rengeteg szorongó, depressziós, lelki beteg embernek. Ma sokkal nehezebb megtalálni az embereknek a helyüket a társadalomban, mint az elmúlt évszázadokban. Igaz, hogy sokkal több lehetőség van megválasztani a foglalkozásunkat, de hogy munkát is találunk, egzisztenciát is tudunk teremteni, az kérdéses, mint, ahogy az is, hogy találunk-e megfelelő párt magunknak, illetve feladjuk-e kényelmes szingli életünket a családalapítás kedvéért.

Régóta tudjuk azt is, hogy a tv és a számítógép is a társasági élet kárára van, amit a netes közösségi portálok nem igazán helyettesítenek. Persze ma is vannak közösségek, de ezeket már nem köti össze olyan szoros kötelék, egymásra utaltság, mint egykor, amikor a közösséghez tartozás a túlélést jelentette, és a szaporodás lehetőségét.

Régebben a felnőttkorba érés szükségszerűen családalapítást jelentett, mivel egy fiatal férfi csak házasság után juthatott szexhez, (egy nő meg pláne) amit viszont rendszerint gyermekáldás követett, így keményen kellett dolgoznia a családja eltartásáért, korán és szükségszerűen a társadalom megbecsült tagjává vált. (Ha nagyjából egészségesen elérte a felnőttkort) Egy felnőtt nő számára pedig egyszerűen nem volt más út, mint a főállású feleség és anya szerepe, vagy a zárda.

Persze alkalmilag pénzért is lehetséges volt szexhez jutni (a férfiaknak), de ez veszélyes volt, egyrészt a betegségek miatt, másrészt a közösség negatív megítélése miatt.

Ma már nem kell felelősséget vállalniuk a fiataloknak mások iránt, nem rajtuk múlik szeretteik élete. A nők nincsenek gyerekszülésre-nevelésre kényszerítve, nincsenek már kiszolgáltatott helyzetben sem anyagi, sem önvédelmi szempontból. Régen furcsán hangzott volna ez a szó, hogy „gyermekvállalás”, hiszen ez nem volt döntés kérdése. Ma azt jelenti, hogy az emberek átgondolják egy gyermek vállalásából eredő előnyöket és hátrányokat. Sok embernél csak a fiatal éveik elmúltával haladják meg az előnyök a hátrányokat, ekkor gyorsan megpróbálnak összehozni legalább egy gyermeket.

Ezeket a késői és kevés számú gyermekeket azután rendesen elkényeztetik, nem arra nevelik őket, hogy továbbvigyék a nevet, a vagyont és a géneket, hanem csak arra, hogy gyerekként érzelmi feltöltődést nyújtsanak szüleiknek, majd felnőve minél jobban vegyék ki a részüket a fogyasztási javak felhalmozásából.

Igaz, sok közösségben igyekeznek fenntartani a hagyományos viselkedési formákat, a cigányok pl. kényszerűségből is ellenállnak a változásoknak, az iszlám országokban próbálják hátráltatni a nők egyenjogúságát, a fejlődő országokban pedig az elképesztő szegénység tartja fenn a hagyományos társadalmakat.

A társadalmi szerepek megváltozása az emberek viselkedésének megváltozását jelenti, ami pedig evolúciós tényező. Jelenleg komolyabb evolúciós változások zajlanak az emberiség életében, mint bármikor a történelemben. És ez nem csak az átlagos testméretek növekedését jelenti (ami évekkel előrehozza a nemi érést is), valamint a várható élettartam kitolódását, hanem olyan jelentős viselkedési változásokat, amik komoly hatással lesznek a jövőre nézve. Másrészt viszont jó esély mutatkozik arra, hogy ebben az évszázadban – a természeti források kimerülése, és az ezekért folytatott kényszerű háborúk miatt - megszűnhet a fogyasztói társadalom, de hogy utána mi jön, sötét középkor vagy spirituális aranykor, fogalmam sincs.

太极拳Ez azért került ide, mert nagyon spirituálisan néz ki

Kvantumfizika

Mivel nem vagyok se fizikus, se matematikus, így csak azzal tudom igazolni merészségemet, hogy véleményt nyilvánítok egy ilyen témában, hogy a valóság létrejötte a semmiből inkább filozófia már, mintsem fizika, bár a legokosabb elmék 10 vagy 11 dimenzió használatával megpróbálják matematikai egyenletekkel leírni. Az M-elmélet vagy a szuperhúrok, membránok satöbbi, inkább a filozofálgatás világába tartoznak, azt viszont én is tudok.

Biztos van ésszerű oka a rengeteg plusz dimenzió segítségül hívásának – amik csak a kvantumrészecskék világában léteznek, illetve „fel vannak csavarodva…” - de szerintem a meglévő 4 dimenzión belül is választ lehet adni sok kérdésre. Először is a fotonok: nyilvánvaló, hogy számukra egyszerűen nem létezik a 4. dimenzió, vagyis az idő. Egy foton szemszögéből nézve tehát ő egyszerre van jelen a kiindulási pontján, az érkezési pontján, valamint a bejárt útjának összes pontján. Ez magyarázza a kétréses kísérletek eredményeit. A többi atomi részecskére is igaz ez egyébként.

Létezhet, hogy a kezdetben csak az első dimenzió jött létre, majd – bár ilyet nem lehet mondani egy idő nélküli valamiben – létrejött a második és harmadik dimenzió, vagyis egy pontból létrejött, és hatalmasra tágult a tér maga (felfúvódás). A tér létrejöttével azután megjelent az idő is, mint annak egy tulajdonsága, de – talán a részecskék elhanyagolható tömege miatt – rájuk nem, vagy csak alig hat a térnek ez a jellemzője. (Úgy tűnik egyébként az univerzum nagyobb részét adó - és a tágulásért felelős - sötét energia is valamiképpen a tér tulajdonsága)

Hogy az első dimenzió létrejöttét megelőzően volt-e valami? Kellett, hogy legyen. Az az egy pont sem jöhetett létre magától. A fizikai törvények, a tudomány jelenlegi állása – és a multiverzum elmélet szerint - véletlenül alakultak ilyen kedvezően a mi univerzumunkban. Talán a bárhol a nemlétből előbukkanó valóság alapvető tulajdonsága, hogy fizikai törvények vonatkozzanak rá? Lehet. De tudok olyat mondani, aminek léteznie kellet a létezést megelőzően is: ez a lehetőség. A létezés lehetősége. A lehetőség persze csak egy fogalom, de mindenesetre nem semmi, illetve a lehetőséghez kell valami, ami különbözik a semmitől. Ahogy a gondolat is csak egy fogalom, de az sem létezhet önmagában.