2010. december 26., vasárnap

Nyugdíjreform-társadalomreform

Mindenki számára egyértelmű, hogy a jelenlegi szinten nem tartható fenn a nyugdíjrendszer valamint az ingyenes egészségügyi ellátás és egyéb szociális juttatások rendszere. Már ma is jóval kevesebb az adófizető, mint az ellátott, különösen, ha az állami szférában dolgozókat is olyanoknak tekintjük, akik munkájukkal ugyan hozzájárulnak a gazdaság működéséhez, de a közös kasszához nem. Márpedig a társadalom elöregszik, egyre több az idős ember, míg egyre kevesebb a gyerek, vagyis a következő generációnak még több adót kellene fizetnie a jelenlegi rendszer fenntartásához. A jelenlegi alig elviselhető adóterheket nem lehet a jövőben tovább növelni, mert józanul gondolkodó ember nem fogja a jövedelme 80%-át odaadni az államnak, inkább feketén dolgozik, vagy külföldön vállal munkát. Másrészt hitelből sem lehet már sokáig fedezni ezeket a kiadásokat, mert már most is csődközeli helyzetben van az ország, a kamatterhek az éves bevételek 9 %-át viszik el, a tőkerész csökkentése lehetetlen. (Jelenleg az éves GDP 80 %-a) Még ha éves szinten 9-10 %-kal tudnánk növelni a gazdaságunk teljesítményét, akkor is csak azt érnénk el, hogy nem kéne további kölcsönöket felvennünk a kiadásaink finanszírozására.
A józanul gondolkozó mai fiatalok világosan látják, hogy az ő nyugdíjukat már senki sem fogja kifizetni, az általuk fizetett nyugdíjjárulék kidobott pénz, ő nekik már saját megtakarításaikra kell majd támaszkodniuk, mondjuk egy kiadott lakás révén, illetve gyermekeik támogatásában kell bízniuk.
Már most el kéne kezdeni felkészülni erre az időszakra, és kijelenteni, hogy az állami nyugdijellátás fokozatosan megszűnik, akik eddig befizettek, azok természetesen ehhez arányosan kapni fognak még nyugdíjat, de a fiataloknak már nem kell ilyen terheket fizetniük, illetve saját maguknak kell megoldaniuk a spórolást, mert 2050-től állami nyugdíj nem lesz, és a szociális kiadásokra sem nagyon lesz pénz. Talán nem fognak éhen halni akkor sem emberek, de akik nem gondoskodtak időben magukról, vagy nem neveltek fel pár gyermeket tisztességesen, akikre számíthatnak, azok nagy bajban lesznek.
Nincs semmi, ami ennyire jó hatással lehetne a demográfiára, és a társadalmi mentalitás pozitív változására. Az emberek nemcsak több gyermeket vállalnának, de úgy is nevelnék őket, hogy tisztességes, megbízható felnőttek váljanak belőlük (akikre számíthatnak idős korukban), tisztes megélhetést biztosító foglalkozással rendelkezzenek, ne azt várják, hogy munkát „adjanak” nekik, hanem képességeik révén jól el tudjanak helyezkedni, és hasznos tagjaivá váljanak a társadalomnak. Hogy ki garantálja, hogy tisztességesre sikerül nevelni a gyereket? Senki. De, hogy erre minden erőfeszítést megtenne az a szülő, aki más segítségre nem számíthat öreg korában az biztos.
Ami a feneketlen korrupciót illeti, annak is az általános mentalitás az alapja. Ahol a társadalom zöme tisztességre lett nevelve, ott kifejezetten veszélyes ilyesmivel próbálkozni, mert a lebukás esélye nagyobb, a büntetés súlyosabb (a közösségből való kizárás), mint nálunk.

Kéményseprő Hatóság – Magyarország Társasház 2

Van egy cég Budapesten, akik eredetileg kémények tisztításával, javításával foglalkoztak, de egyszer csak ellenőrző hatósági jogosítványt kaptak. Onnantól kezdve nem tisztítottak, nem javítottak egyetlen kéményt sem. Saját hatáskörben olyan szigorú előírásokat hoztak, amiknek a fővárosi házak kéményei sehogy sem feleltek meg, különösen nem a régi épületekéi. Azután elkezdték ellenőrizni a házakat, és sorban hozták a határozatokat, hogy a kéményeket fel kell újítani, vagy ellenkező esetben használatukat megtiltják. Sok esetben tényleg életveszélyes volt a kémény, ezeket régebben pár ezer forintért megtisztították, kijavították, de most nem ez volt a cél. Ezek a határozatok a házakat milliós nagyságrendű felújításra kötelezték. A felújítások ára azért lett ilyen magas, mert a hatóság csak a saját előírásainak megfelelő szerkezeteket fogadja el, és annyi átláthatatlan szabályt alkotott, hogy gyakorlatilag bármibe beleköthet, így a felújítást végző cégeknek legtöbbször jattolniuk kell, hogy a munkájukat átvegyék.
Gyakran előjön ilyenkor egy másik probléma is: a lakóknak nincs pénzük elvégeztetni a határozat szerinti felújítást. De sebaj, a közös képviselő elintéz egy kölcsönszerződést, és így mindenki jól jár. A kivitelező zsíros megrendeléshez jut, amiből ki tudja fizetni a hatóság dolgozóinak és a közös képviselőnek járó kenőpénzt. A lakók fognak tudni fűteni, és alig pár százezer forintos hitellel fogják megterhelni a lakásukat. És persze a kölcsönt adó bank se jár rosszul.
Az ország sajnos hasonló helyzetben van, mint ezek a lakók. Óriási hiteleket vesznek fel a lakók nevében, olyan célokra, amikre a hatalmat birtoklók szerint törvény kötelezi őket. Ráadásul ugyanúgy, mint a társasházak esetében – nem mindenki fizeti a közös költséget, egyesek nem tudják, mások nem hajlandók, és hát vannak, akik a közös költségből kapják a bérüket, vagyis inkább viszik a pénzt, mint hozzák. Ezért azokra, akik végül is befizetik az elképesztő méretű közös költséget, olyan mértékű teher hárul, ami elől egy középkori jobbágy már rég megszökött volna.

2010. december 25., szombat

A Drake egyenlet

Nem voltam túlzottan meglepve, amikor megtudtam, hogy a – sok sci-fi olvasás után - általam leírt képletet az univerzumban található intelligens civilizációk számának megbecslésére már más is kitalálta, méghozzá a születésem előtt 10 évvel. Ez nem egy bonyolult matematikai levezetés, ez a Drake egyenlet. Én kicsit egyszerűsítve írom le, az eredetileg több tényezőt némileg összevonva:
N = A földszerű bolygókkal rendelkező csillagok száma a Tejútrendszerben  *  az élet megjelenésének valószínűsége  *  az értelem megjelenésének valószínűsége (technikai civilizáció)  *  egy értelmes civilizáció várható élettartama
A több millió/milliárd fényévekre lévő más galaxisokkal kár foglalkozni, az esetleg ott élő civilizációktól maximum annyi információ várható, hogy évmilliókkal/milliárdokkal ezelőtt léteztek.
- A Tejútrendszerben található, életre alkalmas (folyékony vízzel rendelkező, földszerű) bolygókkal rendelkező csillagok száma ma már jól becsülhető, kb.: 1.000.000.000. (tekintsünk el attól, hogy egy csillagnak esetleg több bolygója is lehet a lakható övezetben, a rajtuk lévő élet – ha van – feltehetően azonos eredetű)
- Az élet megjelenését egyelőre nem lehet megbecsülni, esélye lehet végtelenül kicsi, mondjuk 1 az 1 milliárdhoz, akkor valószínűleg egyedül vagyunk. De tételezzük fel, hogy azért van esélye, mondjuk 1:1000-hez. Vagyis 1.000.000 bolygón jött létre az élet.
- Az értelem megjelenésének valószínűsége sem becsülhető meg, de ez is nagyon kicsinek tűnik, hiszen annak ellenére, hogy ez tűnik a legjobb kifejleszthető képességnek az evolúció versenyében, előttünk még nem jelent meg más állatfajban. (értelem alatt technikai jellegű civilizációt értek, mert nem szuperinteligens, de senkivel nem kommunikáló krumplikat keresünk, hanem hozzánk hasonló civilizációkat). Vegyük ennek esélyét is 1:1000-hez. Ha az értelem megjelenésének esélye kisebb, mint 1:1.000.000-hoz, akkor megint csak egyedül vagyunk.
- De ha kicsit optimisták vagyunk, akkor feltételezhetjük, hogy 1000 bolygón létrejött valamikor az értelmes élet. Nem tudjuk mekkora egy intelligens faj civilizációjának élettartama. Valószínűleg ezek többsége mára eltűnt, mert nem tudott elterjeszkedni több naprendszerben is, biztosítva így a fennmaradását, kozmikus katasztrófák, vagy egyéb tömeges kihalással járó veszélyhelyzetek esetén is. Ugyanakkor feltételezhetjük, hogy azért ezt minden tízedik meg tudta valósítani, kiköltöztek az űrbe, vagy több bolygón is sikeresen szaporodtak, egymástól majdnem teljesen elszigetelten. (egy üzenetváltás évtizedekbe/századokba/ezredekbe telik) A csillagközi utazás képessége szerintem jelentősen meghosszabbítja egy faj élettartamát, az evolúciót kizárva, vagy tudatosan irányítva akár évmilliókig, vagy évmilliárdokig is fennmaradhattak.
Marad tehát 100 csillagutazó faj. De lehet, hogy csak 10 vagy csak 1. (Nem lényeges mennyi, ha több mint nulla, az azt jelenti, hogy van esélyünk nekünk is hosszútávon fennmaradni.) A kozmikus katasztrófákkal szemben nagyjából védettek, egy részük megsemmisül, de elterjedtségüknek hála nem hallnak ki. (amíg a galaxis nem ütközik össze egy másikkal, de addigra már készen kell állniuk technikailag a galaktikus utazásra is) Fennmaradásukra az egyetlen veszélyt más, hasonló civilizációk jelenthetik.
Nem valószínű, hogy kifejezetten keresnék a kapcsolatot más értelmes lényekkel, de biztosan szeretnének tudni minden olyan fajról, amelyik képes a naprendszeréből való terjeszkedésre. Távolról azonban nagyon nehéz kiszúrni az űrhajókat, sokkal jobb módszer a szondákkal történő megfigyelés. Egymilliárd lehetséges csillag köré szondát küldeni elég nehéz feladatnak tűnik, de az önreprodukáló Neumann-gépekkel néhány millió év alatt viszonylag költséghatékonyan megvalósítható.
Ez a gondolatmenet azonban másoknak is kézenfekvő lehet, ezért az első dolog az lenne, hogy alaposan körülnézzünk saját naprendszerünkben, nincs-e ott egy ilyen önreprodukáló, megfigyelő, akár jeleket kibocsátó masina?

2010. április 23., péntek

A civilizált társadalmak kialakulása

Az ősközösségi társadalomban is voltak törzsi vezetők, általában a legerősebbek, legügyesebbek, legeszesebbek, legbátrabbak, akik a vadászatokon, összecsapásokon, és a helyi konfliktusok megoldásánál már bizonyították rátermettségüket. Ha azután akadt egy még rátermettebb, az a vezetőváltásról általában személyesen gondoskodott. Ahogy azonban az ember terjeszkedett, egyre sűrűbben találkozott azzal a problémával, hogy élőhelyén más csoportok is pályáznak ugyanazokra a táplálékforrásokra. Régebben is előfordultak rosszabb évek, amikor nem termett elegendő gyümölcs, zöldség, a vadászható állatok megfogyatkoztak, ilyenkor a csoport továbbállt és új élőhelyet keresett magának. De pár ezer év után ez a lehetőség megszűnt, mivel a környéken már minden élhető területen éltek emberek. Az életben maradást ezentúl csakis erőszakos területszerzéssel lehetett biztosítani. De önvédelmi szempontból is fontos volt a harci jártasság, mert bármikor jöhetett egy másik kiéhezett területszerző csoport. Egyes csoportok mások számára szinte élhetetlen területekre specializálódtak, így elkerülhették a folyamatos harcot. Mások az állandó zsákmányolásra rendezkedtek be, tudván, hogy hosszútávon nem tudnak megvédeni egy adott területet, előbb utóbb jön egy náluk is erősebb csoport, és őket is elűzik, kiirtják, rabszolgasorba taszítják, mint ahogy ezt ők tették.
Azonban az állandó harc igazából nem kedvező a nagyjából azonos erőt képviselő feleknek, van ennél sokkal jobb megoldás is: a szövetség. (kölcsönös megnemtámadási szerződés.) Nyilván, ha két csoport összefog, az könnyen letarolhat egy kisebb csoportot. Ha kisebb csoporthoz tartozunk célszerű szövetséget kötnünk egy nagyobb csoporttal, de még jobb, ha az összes környező csoporttal szövetséget kötünk, és azt folyamatosan erősítgetjük, nehogy a hátunk mögött összefogjanak ellenünk. Hogyan kell szövetséget kötni? A legjobb a rokoni összefonódás, a törzsfő férjhez adja lányát a szomszédos törzsfőnek, feleségül veszi az ő húgát, stb. Ezenkívül kölcsönös előnyöket biztosító megállapodásokat kell kötni, és sűrűn kell megajándékozni a másikat. Segíteni kell a rokonnak megtartani, megerősíteni hatalmát, így akkor sem fog ellenünk fordulni, ha népe éhezik, és magától már megtámadna minket.
A szövetséges csoportok mérete addig nőhet, amíg eléri a mongol hordák méretét, de nehéz folyamatosan fenntartani a kölcsönös előnyöket, és a csoporton belül újabb szövetségek kötődnek, az eredeti szövetség szükségszerűen felbomlik. Azonban sok szövetséges csoport annyira összefonódik, hogy minden vezetőjük egymás testvére, unokatestvére lesz, és köztük a legerősebb csoport vezetője lesz a fejedelem. (Vagy király, ha a többiek is királyok, akkor ő császár.)
Természetesen minden uralkodó, kezdve a törzsfőnöktől ragaszkodik a hatalmához, és azt szeretné megőrizni leszármazottai számára is. Hogyan érheti el, hogy halála után fiának is engedelmeskedjenek a harcosok, vagy a többi klán vezetői? Természetesen szövetségek kötésével, valamint a szóba jöhető versenytársak kiiktatásával. Az is fontos, hogy a leszármazottait is tisztelje a nép, ne lázadjon fel ellene. Ezt egyrészt úgy tudja elérni, hogy elég sokáig él, hogy legidősebb fia felnőjön, és maga is sikeres vezetővé váljon. Ám az igazi biztosíték az lenne, ha a népet arra kondicionálnák, hogy ne is fogadjon el más uralkodót. Ezért az uralkodó szövetséget köt a papsággal. Elvárja tőlük, hogy a népnek az ő Istentől eredeztetett hatalmát hirdessék, a szegényeket arra trenírozzák, hogy saját helyzetüket fogadják el. Ha vannak is kétségeik, ne szövetkezzenek a fennálló rend megdöntése ellen. (elsősorban ne imádjanak más isteneket, mert az feljogosíthatná őket erre.) A papok cserébe joggal elvárhatják a következőket: Legyen némi hatalmuk, nagy elismertségük, tiszteletük, valamint tartsák el őket. A hit ereje óriási, a gyerekkori neveléssel szinte programozni lehet az embereket. Természetesen a papság vezetőivel is célszerű vérségi szövetséget kötni, vagyis saját rokonainkkal betölteni egyes vezető tisztségeket.
Így már csak arra kell figyelni, nehogy valamelyik szövetséges váratlanul megerősödjön. Célszerű a technikai újításokat azonnal saját hatáskörbe vonni, a tehetséges embereket azonnal magunkhoz csábítani, minden lehetséges előnyt kisajátítani. (Például, ne fordulhasson elő, hogy valaki aranybányát talál a földjén, és abból zsoldossereget fogad az uralkodói hatalom megszerzéséért.)
Mivel az uralkodó minden leszármazottja valamely vezetővel fog házasságot kötni, így az uralkodó biztos lehet benne, hogy vére nem hall ki, neve fennmarad. (génjei, valamint személyiségjegyei elterjednek.) Persze némely családok túlzásba vitték a vérük tisztaságának megőrzését, és ez sokszor beteges, idióta, vagy szaporodásra képtelen uralkodóhoz vezetett, ilyenkor a rend megőrzésében érdekelt felek közvetlenül beleavatkoztak az utódlásba.
Azután a görögök Athénban kitalálták a demokráciát és így megszabadultak az egyenes-ági öröklődés néha kellemetlen következményeitől. Rendszerük lényege az volt, hogy akit legalkalmasabbnak ítéltek, az lett az ideiglenes vezető. Valószínűleg az történt, hogy a hatalmi elit megerősödött, és nem volt köztük egy legerősebb sem, ráadásul a vallásos hit meggyengült, az emberek már nem látták mindenben az istenek akaratát.
Mára átalakult a rendszer olyanná, hogy aki a legtöbb szövetséget tudja kötni, és a legjobban tudja meggyőzni az embereket önnön alkalmasságáról, az lesz a hatalom birtokosa. Sajnálatos módon hatalmát nem tudja továbbadni leszármazottainak, de kapcsolatait azért igen, így abban azért biztos lehet, hogy fiai, leányai, unokái is a hatalmi elit részei lesznek.

2010. január 10., vasárnap

A 22-ES CSAPDÁJÁBAN MAGYARORSZÁG II.

Milyen alapon várják el az emberek, hogy őket foglalkoztassák? Hogy valaki alkalmazásba kerüljön az két módon lehetséges: olyan szakmai vagy egyéb tudással, képességgel rendelkezik, amivel vállalkozóként is megélne; vagy megfelelő ismeretséggel, protekcióval rendelkezik. A közszférában természetesen csak a második feltétel szükséges, a szakmai tudás inkább hátrány, hiszen a többi ott dolgozót ez zavarhatja. Ilyen esetben az alkalmazottnak rejtegetnie kell tudását, hozzáértését, amíg nem kerít magának egy vezető beosztású patrónust.

Mivel azonban nem dolgozhat mindenki a közszférában, a legtöbben kénytelenek olyan szaktudást szerezni, amivel a versenyszférában is kaphatnak állást. Illetve a legtöbben azzal versenyeznek, hogy megalázóan alacsony bérért elvállalnak komoly szaktudást nem igénylő, betanított munkákat. Az ő helyzetük a legrosszabb, hiszen bármikor pótolhatóak. Manapság csak a munkaképes lakosság fele dolgozik állásban, és a jövőben sem várható növekedés. Mivel a versenyszféra dolgozóinak kell eltartaniuk a nem dolgozókat, valamint a közszférában dolgozókat is, ezért iszonyú adóterheket fizetnek, a megtermelt munkájuk ellenértékének kétharmadát az állam elveszi tőlük.
A versenyszférában tehát a munkaadóknak csak olyanokat érdemes alkalmazni, akiknek a munkája kétszer annyit ér, mint amennyit neki fizetnek. (az egyharmad az ÁFA és egyéb adók figyelembevételével jön ki.) Persze van a versenyszférának egy illegális része is: a feketegazdaság. Az itt dolgozók pontosan annyit kapnak kézhez, amennyit a munkájuk a munkaadójuknak ér, és csak alkalmi munkákat lehet vállalni. A feketegazdaságban dolgozókat nem lehet bevonni az adófizetők körébe, mert annyiért nem dolgoznának, amennyi az adók levonása után maradna a bérükből.
Bár az adóterhek csökkentésével elvileg növekedhetne a foglalkoztatottság a versenyszférában, a kieső bevételek miatt tömegeket kéne elbocsátani a közszférából. A segélyekre is kevesebb pénz jutna, ami éhséglázadásokhoz vezetne. Az állami cégek, intézmények pedig csődbe mennének.
Ez a forgatókönyv azonban nem következhet be, mivel ezen állami cégek, intézmények dolgozói közeli kapcsolatban vannak a mindenkori állami vezetéssel, így képesek megakadályozni az érdekeiket sértő döntéseket. Most mindenki azt kérdezi, hogy lehet, hogy így elkúrta Magyarország az elmúlt 20 évet, és vajon milyen változások lesznek?
Lássuk be kényszerpályán vagyunk, a 22-es csapdájában. SEMMILYEN VÁLTOZÁSOK NEM LESZNEK.

A 22-ES CSAPDÁJÁBAN MAGYARORSZÁG I.

1. A választópolgárok nagyobb része nem fizet adót, viszont élvezi a szociális juttatásokat, úgymint ingyenes egészségügyi ellátás, oktatás, segélyek, stb.
2. A nyugdíjak a költségvetés 20 %-át elviszik, és bár a nyugdíjasok (többnyire) a saját egykori befizetéseiket kéne, hogy visszakapják, azt valójában már régen elköltötte az állam a saját működésére.
3. Az állami szervek saját fenntartásukra a GDP nagyobb hányadát fordítják, mint ami szükséges lenne, az ott dolgozó emberek szintén választók.
4. Mivel semmilyen kormány nem akar szembe menni a választók többségével, ezért nem merik lefaragni se a szociális kiadásokat, se az adminisztrációs költségeket. Egy ilyen lépés a kormány bukásához vezetne. Így viszont minden évben jelentős költségvetési hiány jelentkezik, amit az állami tulajdon fokozatos eladásából, illetve hitelek felvételével pótol a kormány. Az eladósodottság azonban további terheket ró a költségvetésre.
5. Azok a polgárok viszont, akik a produktív szférában dolgoznak, nem nézik jó szemmel, hogy jövedelmeiknek nagyobbik részét elveszik tőlük adók formájában.
6. Az elöregedő társadalom miatti növekvő nyugdíjterhek, valamint a felvett hitelek törlesztése miatt az adókat, járulékokat a jövőben sem lehet csökkenteni. A képzett fiatalok előtt több perspektíva nyílhat meg külföldön, mint itthon. A kivándorlók adóbefizetései szintén hiányoznak majd az államkasszából.
7. Az állami (önkormányzati) vezetésben jelenlévő jelentős korrupció, és a politikai elit bizalmi válsága nem ösztönzi a polgárokat becsületes adófizetésre, sőt egyeseknek még dolgozni sem éri meg legálisan, ha egyszer több jövedelmük származik segélyből és illegális munkából.
8. A foglalkoztatottság jelentős növelése nélkül nem várható a gazdaság talpraállása. De széleskörű társadalmi összefogás is szükséges lenne, olyan, ami csak természeti katasztrófák, háborúk, vagy forradalmak után szokott előfordulni.
9. De az is lehet, hogy elég lenne, ha a társadalmat megosztó (és azon élősködő) politikai pártokat megszűntetnék, ezt azonban nem lehet elvárni azok vezetőitől, hiszen ők meg vannak győződve róla, hogy (legalábbis részben) a választók érdekeit képviselik. A pártok olyan emberek szövetségei, akiknek anyagi vagy más előnyök megszerzése a céljuk a többiek rovására.