A hazugságok veszélyei

Ha egy kormányzat hazugságokra épít, akkor azokat egyre nagyobb bűnök árán tudja csak leplezni, amik miatt egyre nagyobb hazugságokra kényszerül, végül bűnei olyan mértékben halmozódnak fel, hogy a hatalmat semmiképp nem tudná átadni felelősségre vonás nélkül, ezért ahhoz bármilyen áron ragaszkodik. Ebből következően leváltásuk egyre nehezebb, nagyobb áldozatot követel, a kormányzat (a diktatúra vezető elitje) megbuktatható, de magukkal rántják az ország gazdaságát, gyűlöletet szítanak az "oszd meg és uralkodj"   ősi igazsága alapján...

Egy ilyen kormányzat minden lehetséges módon beépül az összes hatalmi struktúrába, a gazdasági elitbe, stb, rákos daganatként burjánzik a társadalom testén. Eltávolítása nehéz és fájdalmas (Szíria!), a felépülés pedig évtizedekig tarthat. Ráadásul jöhet egy újabb populista politikus, aki az előző rendszer felszámolására hivatkozva kiépíthet egy újabb diktatúrát. Dél-Amerikában, Ázsiában sok helyen, Afrikában szinte minden országban ez zajlik évtizedek óta, az ott élők nem is remélnek többet, mint egy viszonylag puha diktatúrát, ahol legalább az életük nincs veszélyben (ha nem ugrálnak).

Magyarország pedig úgy tűnik, csatlakozik ezekhez a társadalmakhoz. Mintha egy képzeletbeli fokmérőn, melyen a hatvanas évek óta lassan - majd 1989-ben hirtelen nőtt volna a demokrácia értéke, megközelítve a fejlett államok értékeit, most szépen zsugorodni kezdene ez az érték. Nem hanyatlás: negatív növekedés:) - Amikor ez eléri a szabad véleménynyilvánítás büntetésének bevezetését, akkor már nem lehet majd tenni ellene, addig kell felemelni a szavunkat, amíg lehet! (Már, amennyiben nem vagyunk haszonélvezői a rendszernek) A Fidesz – a baloldali diktatúra lebontására hivatkozva – igyekszik kialakítani a hatalmi monopóliumát, szabadságharcnak hazudva azt. Érdekes, hogy nagyon sok diktátor tekintette magát forradalmárnak, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ő a jó oldalon harcol, aki pedig kritizálja a rendszert az a rossz oldalon. Az ellenzék tehát ellenség.

1989-ig, amíg a szocialista diktatúra államainak részét képeztük, Magyarországot a fejlett és a fejlődő országok közé sorolták. „Közepesen fejlett országok”. Nos, gazdaságilag sem sikerült utolérnünk a Nyugatot, de ez a közepes fejlettség leginkább a demokráciára való hajlandóságunkat jellemzi. Igényünket az igazságos, tisztességes viselkedést jutalmazó társadalomra, ahol nem hazudják keresztényinek és erkölcsösnek az arroganciát, a gyűlöletszítást, a megalázást, ahol nem tolerálják a korrupciót, akkor sem, ha annak célja „egy hazai nagyvállalkozói réteg támogatása a külföldi multik ellenében”, és ahol nem az erkölcsi nullák akarják erkölcsre oktatni a gyermekeinket.

Belvárosi gettó

A világ sok fővárosában a belváros drága és felkapott lakóhely, elegáns környék, ahol jól szituált lakók laknak. Budapest belvárosa sajnos nem ilyen. Csinálhatnak akármennyi díszburkolatot, szökőkutat, és sétálóutcát, soha nem lesz kedvelt a felső középosztály számára.

Egyrészt nem lehet parkolni. A jól szituált emberek szeretnek kocsival járni, a tömegközlekedést a gyerekek, a nyugdíjasok és a szegények veszik igénybe. Persze lehet igényelni kedvezményes parkolásra jogosító kártyát, de egyrészt fizikailag is kevés a parkolóhely, másrészt egy drágább autót nem szívesen hagy az utcán a tulajdonosa. Garázsok, parkolóházak nincsenek, csak az irodák, hotelek, és a hivatalok számára.

Másrészt a belváros bérházas-körfolyosós jellegű beépítése eléggé egyedi a világban, kevés a kert, kevés a privátszféra. Az ilyen bérházakban általában a lakásoknak csak 20-30 %-a utcai, a többi egy körfolyosós udvarra néz, jellemzőjük az intimitás hiánya, a rossz elrendezés, az elavult műszaki színvonal, a napfény és a kilátás hiánya. Ezek a lakások még a panellakásoknál is értéktelenebbek.

Ráadásul ezekben a kevésbé igényes lakásokban nyilván szegényebb, gyakran igénytelenebb, sokszor lecsúszott lakók élnek, akikkel az együttélés konfliktusokkal jár. Márpedig a gazdagabb emberek igyekeznek „jó környékre” költözni, ahol hozzájuk hasonló társadalmi helyzetű emberek élnek, ahol rend van és tisztaság és csend és nyugalom és biztonság.

Persze vannak nagyon elegáns részek is, ahol a lakások többsége értékes, és le lehet mondani az autóról, vagy lehet kijjebb tárolni, de már most is jellemzően nyugdíjasok lakják a belvárost, illetve alsó közép-osztálybeli családok, és a földszinti, udvari lakásokba sokszor csak szociális bérlőket lehet elhelyezni. Az itt lakóknak pedig egyszerűen nincs pénzük rá, hogy a társasházat karbantartsák, felújítsák. Amíg ezek az elavult lakások, körfolyosók, szűk udvarok el nem tűnnek, amíg az önkormányzat egyre csökkenti a parkolóhelyek számát, ahelyett, hogy újakat hozna létre, addig a régi bérházak állapotára az elhanyagoltság lesz jellemző, ami kihat az itt lakókra is. A belváros – a sokmilliárdos (hitelből történt) csinosítások ellenére - jó úton halad a szlömösödés felé.